Pénteken bankban voltam, hogy japán jent vegyek, mert hamarosan utazok Japánba. (Tudom, fene a számat, de most ugorgyunk.) Erről eszembe jutott az a sztori, ami két éve esett meg velem ugyanebben az osztrák bankban. Mert hát osztrák (bécsi) bankról van szó. Nem árulhatom el, hogy az Erstéről, mert az reklám lenne.

Na tehát akkor is Japánba készültem, és előtte kaptam az útra előleget az intézettől. (A félreértések elkerülése végett: kutatóintézetről van szó, nem elmegyógyintézetről.) Az előleg persze euróban volt, így elballagtam a központi Erste fiókba, hogy váltsak jent. Azért oda mentem, mert az Ersténél van számlám, és alapvetően elégedett vagyok velük. A fiókban kb. a következő párbeszéd zajlott le köztem és a bankos között:
- Grüß Gott! Japánt jent szeretnék venni!
- Semmi akadálya! Készpénzért szeretne venni, vagy van nálunk számlája?
- Hát... tulajdonképpen van Önöknél számlám, de most készpénzért szeretnék venni.

Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy a kettő között van-e érdemi különbség, a bankos rávágta:
- Ugyanis ha a számlájáról vált, akkor olcsóbb.
Már éppen kezdtem megbánni, hogy nem a számlámról váltok, amikor a bankos megint megelőzött:
- De most Önnek a készpénzes váltásnál is a jobbik árfolyamot fogom alkalmazni, mert van nálunk számlája.

Annyira meglepődtem, hogy alig tudtam kinyögni egy köszönömöt. Hiába, és nem ilyen banki kiszolgáláshoz voltam hozzászokva Abszurdisztánban. De még ezután jött az igazán megdöbbentő dolog. Megvettem a jent, és már kifelé tartottam a bankból, amikor ráeszméltem, hogy a bankos semmilyen bankkártyát vagy igazolványt nem kért tőlem, hogy meggyőződjön róla, hogy tényleg van náluk számlám. Egyszerűen csak elhitte, amit mondtam.

Már nem emlékszem, hogy hol olvastam (talán az Ésben?) és hogy kitől, de az illető azt fejtegette, hogy egy társadalom alapvetően két dologra épülhet: a bizalomra, vagy a szivatásra. Nekem úgy tűnik, hogy Ausztria alapvetően a bizalomra épült. Afelől viszont kétségem sincs, hogy Magyarország melyikre épült.

Úgyhogy magyarok! Szivathatjuk mi egymást azt remélve, hogy ettől nekünk majd jobban megy, de ennek csak az lesz a vége, hogy mindannyian megszívjuk.