Van egy kellemetlen genetikus elváltozásom:
Nincsenek Isteneim! Ez nem a vallási hova(nem)tartozásomról szól, hanem arról hogy nem tudok száz százalékosan jónak/rossznak látni senkit/semmit, nem tudok senkire és semmire úgy ránézni, hogy "ez/Ő így tökéletes" ...

Az előző posztomat Király Istvánnak szenteltem és áradoztam is róla, mert megérdemli.
Most a pohár üres/tele fele kerül sorra!
Megkaptam a második lemezt, meghallgattam, feltöltöttem a mp3 lejátszómra, azóta is hallgatgatom (már amikor sorra kerül egy Miles Davis és egy Bob Broznan között ... ilyen ez a suffle :-)).

No, de kezdjük az elején:

A problémát ott látom, hogy a nem nagyon mélyen beavatott hallgatónak a hangszeresek játéka eléggé összefolyhat ... van az a "ilyet már hallottam" érzés, ami nem feltétlenül a zenéről inkább a hangszerhasználatról szól. Hanghordozóról meg még nehezebb meggyőzni a kedves közönséget ... !
2011-et írunk de a gitározás szempontjából mondhatnánk hogy 44-et írunk Hendix után ... 44 év nagyon nagy idő! Ez alatt a 44 év alatt megélte a vilag a heavy-metal felnövését (a Black Sabbath-tól a '90-es évek virágzásáig és vissza ...), a rock és egyéb zenék házasságat (neo-Klasszikus, fuzio ... és a többi), "új" hangszerkezelési eljárásokat (sweep picking, schredding, ..., stb) ... Jelenleg alig lehet találni olyan új tehetséget, akire azt lehetne mondani, hogy olyat csinál a hangszerrel ami példa nélküli* ... (félreértés ne essék! ez nem a cél! de ha nem így van akkor jön az "ilyet már hallottunk" érzés! és mive; a zene egy ilyen öszetett állat, ez a hangszerkezelésen felül érvényes a hangszerelésre, a dallamokra, a ritmusokra, a hangszínekre ... és még egy rakat mindenre ... mint az ogrek ... a zenének is sok szintje van :-))

Az első lemez sokáig melengette a lelkemet (szó szerint és képletesen).
Aztán arra jöttem rá, hogy hiányzik róla valami!
A riffek jók, hihetetlnül pontos az egész banda, érezni(tudni) hogy nagyon jók a hangszereiken, de ... hiányzik egy énekes!
Nem hülyéskedek!
A "számok" ugyanis nagyon szépen követhetően dalok ... minthogy abban az értelemben hogy szépen szétválaszthatóak verse-re és refrén-re. Ezt a formát meg énekelni szokták.
Nem kell szokás szerint eljárni! Magam is tudnék annyi instrumentális dalt mondani, hogy minden végtagom minden ujjára jutna egy ... és még maradna is ... De ezek a dalok általában olyan lemezeken szoktak lenni, ahol egy csomó "nem dal" között meghúzódnak ...
Azért nem ilyen egyöntetű a helyzet a lemezzel! Vannak más féle "számok" is ... (pld. a "Perfect Weekend", ami ráadásul egészen kedves zenei humorról is bizonyságot tesz mindamellett, hogy a zenész kollegák szólisztikus vénájat is kielegíti (... nekem ilyen könnyű képzavarokba belezavarodni ...)) és még egy "dal" is lehet kimagasló a dalok között (Star).

A második lemeztől - mint írtam -  a kritika egészn le volt nyűgözve és még a sógorom is "piszok jó album"ként titulálta.
Szóval nem kicsit volt a léc magasra pakolva, hanerm nagyon ...
Valószínű hogy ezen elváráshegynek köszönhető hogy a "Éreztük, hogy talán erősebb az első lemeznél ..."  érzést én nem tudtam osztani.
A túlnyomóan megintcsak dalokat tartalmazó lemez (ennek is köszönhető szerintem hogy "... szinte első hallásra barátságos a lemez, még egy laikus számára is ...") tartalmaz két - számomra - kakukk tojást: "Until You Find Another Way" és az "Everyday I would Play the Blues".
Bocs István, de a "Until ..."-t már Vai lejátszotta helyetted ... Nem gondolom hogy nyúlásról van szó! A zene annál jóval komplikáltabb! Inkább hogy sokat hallgattad a 7th song-ot ... tudatosan vagy nem ...
Furcsa ez, mert a dallam más, de az egész megoldás, hangszerelés, ív annyira ugyanaz. hogy nekem az első néhány hang után ez beugrott és a szám végéig ez az érzés ott maradt. (A zenekarból valakinek fel kellet volna sikítania!)
A blues pedig csodálatos! Csak -a többi dallal ellentétben - nincs benne Király István!
Ezek a "fuziós blues"-ok meg amúgy is fogósak ... nehéz (értsd: nagyon nehéz) igazi egyéniséget adni nekik (amúgy nem kétlem hogy a - jövőben remélhetően egyre sűrűbb - koncerteken nagy sikere lesz mind a kettőnek ...).

A fentebb idézett interjúból kiderül, hogy készül a harmadik ...
Sok pozitív impulzust, kitartó munkát és egy icipicit több bátorságot kívánok!
És én izgatottan várom!

K.H.

PS:

(*) Az utóbbi időben két gitáros volt akinek hallatán azt gondoltam, hogy "ilyet még nem hallottam!".
Az egyik a zenéje miatt (Napra). Különböző fuzios népies rockot hallottam már, de ilyen jellegű "virtuóz, táncházi világ-rock" zenét (on steroids) nem. (Talán csak Muris Varajic-ot).
A másik - főleg - gitár használata miatt (Tosin Abasi/Animals as Leaders).

Valószínűleg ezek a zenék sem előzmény nélküliek, de az én teljesen szubjektív szubjektumom ujdonságjelző lámpája ezeknél a zenéknél gyúlt ki.