[Könyvajánló rovatunk következik.]
Mindig is szerettem a sci-fit. Már kisgyerekként is sokat olvastam a Galaktika és a Metagalakita számait, bár persze gyerekfejjel nem mindig értettem meg mindent a történetekből. A kedvenceim azok a novellák voltak (és most is azok), ahol a hangsúlyt nem a tudományos fantasztikum maga kapja; az csak a háttér, egy eszköz, hogy a szerző elmesélhessen egy történetet rólunk, emberekről. Mint például a Régmúlt napok fénye Bob Shaw-tól, vagy a Ködkürt Ray Bradbury-től.
Tegnap volt szerencsém elolvasni egy ilyen könyvet. Ken Grimwood írta, és az a címe, hogy Replay. Valaki ajánlotta, hogy milyen jó, úgyhogy letöltöttem (khm...) az angol eredetit, és egy ültő helyemben el is olvastam. És nagyon tetszett. Nagyon-nagyon.
A könyv úgy kezdődik, hogy a főhős, a 43 éves Jeff Winston 1988-ban szívinfarktusban meghal. Igen, rögtön a könyv második oldalán. Ez így eddig elég rövid könyv lenne, ám különös módon Jeff felébred, de nem a kórházban, hanem a kollégiumi szobájában 1963-ban. Újra 18 éves, és újra elsőéves az egyetemen. Az elkövetkezendő 25 év még nem létezik, csak az ő emlékeiben. Jeff hiába kutat válasz után, hogy mi történt vele, így kénytelen újra elkezdeni élni az életét, amit már egyszer leélt. Ám ezúttal sportfogadással és tőzsdei spekulációkkal tekintélyes vagyonra tesz szert - ezeknél a foglalkozásoknál kifejezetten előnyös, ha valaki előre tudja a jövőt. Ám 43 évesen, pontosan ugyanazon a napon, amikor az előző életében is, Jeff újra meghal, és újra 18 évesen ébred. Elkezdődik újra a visszajátszás, ahogy ő hívja. Végigkövethetjük Jeffet, ahogy más- és máshogy éli le az egymás után következő életeit, hol szorgos munkával, hol féktelenül, hol a világtól visszavonultan, de mindig más nőket szeretve. Pontosabban... Na de nem akarok túl sok mindent elárulni a történetből, mert van benne egy pár meglepetés.
Kicsit úgy hangzik, mint az Idétlen időkig sztorija, nem? Hát, 25 évet újra és újra leélni egy cseppet más, mint csak egy napot. 25 év már elég ahhoz, hogy az ember elérjen rengeteg dolgot, amiket utána már nem akar elveszíteni. Szerelmet, gyerekeket, boldogságot. És ezeket ugyan megpróbálhatja újrateremteni, ám Jeffnek fájdalmasan kell rádöbbennie, hogy ez nem olyan egyszerű. Talán jobb meg se próbálni.
És hogy akkor a könyv miről szól? Az időutazásról talán? Nem, az időutazás (ha ez egyáltalán az) csak a keret. Ahogy fent írtam: egy eszköz, hogy a történet létrejöhessen. A történet, ami a szerelemről szól, az elvesztésről és a megtalálásról. Szentimentálisan hangzik? Az is. De működik. Megfogja az embert. Mert ugyan ki ne gondolkodna el azon, hogy vajon ő mit tenne, ha vele történne ez meg? Melyik utcasarokhoz menne, hogy találkozzon Vele? Vagy éppen fordulna sarkon, hogy ne találkozzon Vele?
Egyszóval csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a könyvet. Még azoknak is, akik amúgy nem szoktak sci-fit olvasni. Érzelgősebbek készítsenek be zsebkendőt.
[A könyv elolvasása után megtudtam, hogy magyarul is kiadták (szörnyű borítóval) Időcsapda címmel. Viszont a fordítót és/vagy a kiadót igazán szeretném befizetni egy Gulagon eltöltött telelésre ezért a címfordításért. Miért nem volt jó az, hogy Visszajátszás? Továbbá ha a kiadó oldalán közölt szövegrészlet valóban a kiadott könyvből van, akkor a fordítót mindennemű fordítói munkától örökre eltiltanék, ugyanis a szövegét egyszerűen fájdalmas olvasni, annyira magyartalan, annyira ordít róla, hogy fordítás.]
Utolsó kommentek