...avagy az igazi Burmavasút

Halálvasút néven a Bangkokot (Thaiföld, régebben Sziám) Rangoonnal (Burma, újabban Myanmar) egykor összekötő vasútvonalat szokták emlegetni. Rossz hírét annak köszönheti, hogy háborús foglyokkal építtették kényszermunkában, és a terep nehézségei, valamint a trópusi körülmények miatt mintegy 25000-en haltak meg az építkezés során.
Ennek a történetnek egy epizódját örökíti meg a Híd a Kwai folyón c. film.

A vonal thaiföldi szakaszán ma is van forgalom: Bangkoktól Kancsanaburi tartomány hasonnevű fővárosáig síksági terepen halad. Itt keresztezi a Kwae Yai folyót (itt állt a híres híd, amely helyén persze már egy új, tartósabb szerkezet van), majd vadregényes vidéken halad a burmai határ felé. A vasút a határt jelentő Hárompagoda-hágót már nem éri el, a Pokoltűz-hágó után fekvő Nam Tok városkán alig megy túl.

És hogy miért "az igazi" Burmavasút?
Mert van Magyarországon is egy...

A halálvasutat 2000 novemberében látogattuk meg. Kancsanaburiba egy utazási zugiroda mikrobuszával érkeztünk. (Ez úgy megy, hogy az ember Bangkokban a Khao Szan környékén befizet valami nevetséges összeget, amiért másnap körbehurcibálják mindenféle nevezetes helyekre, nyomokban angolul is beszélő idegenvezetővel. Bár nem vagyunk a szervezett turizmus elkötelezett hívei - sőt! - de ez mindenképpen nagyon megéri.) Itt aztán elénk tárult a híd kicsit-csicsa-kicsit-mű, de mindenképp impresszív látványa. A vasúton kívül amúgy ez a híd szolgálja a gyalogos közlekedést is, kivéve amikor a vonat megy rajta, mert akkor "faltól falig" kitölti. (Na de ilyen apróságokon nem akadnak fenn abban az országban, ahol a helyi piac az elővárosi vasút sínjein üzemel vonatmentes időben.)

Aztán megkezdődött az utazás. Mi nem az "Oriental Expressz"-re fizettünk be, természetesen, hanem harmadosztályra. Megérte. Hiába fapad (tényleg), hiába régi, akár a földről is lehetne enni. Erre persze nincs szükség, mert a mozgóárusok bőven ellátják az embert minden földi jóval, feltéve, hogy az a jó: csípős.
Az útról tényleg csak pár szó, mert a képek többet beszélnek: lélegzetelállító élmény a dzsungelben, sziklák alatt és fölött kanyargó sínen száguldani, csodás kilátással a folyóra, a fel-feltünedező úszó házakra, miközben a kép hátterét a hegyek adják. A száguldást szó szerint kell érteni, mert a keskeny (méteres) nyomközű vonat a tempóval nem viccel.
Az utazás (és a vasútvonal) végén egyesek szong-tháóba, a trópusokon jellemző utasszállító pickupba szálltak át. Mi azonban egy ennél is érdekesebb közlekedési eszközre váltottunk.

Elefánthátra pattantunk másztunk egy turistáknak kialakított "dokkról", és így tettük meg az utat a folyópartig, a vasútvonal jelenlegi végpontját is érintve.
(Az elefántokról egyébként azt lehet tudni, hogy korábban fakitermelésben segédkeztek, de azóta a thaiföldi kormányzat megtiltotta, hogy ilyen nehéz fizikai munkát végeztessenek velük. Így aztán nyugdíjazták őket, és ma már csak túristákat cipelnek a dzsungelben.)
Ezek után ebéd egy úszó éttermen, és rövid tutajozás a Kwai folyón.
Végül utazás vissza Bangkokba, mikrobusszal.
Az élmény - megfizethetetlen..:)

A képek analóg géppel készültek, és bármelyikre kattintva az albumomban továbbiakat is találhatsz. Korábban már bemutattam őket egy összeállításban, de sajnos az egy régi accountommal együtt elhalálozott.