Közlekedés-szervezési tanmese
Réges régen, egy messzi messzi galaxisban volt két barát. Az egyik csenevész volt, nyeszlett. A másik nagy, mackós alak. Nem voltak mindig barátok. Igazából a kicsi régről utálta a nagyot, ezért aztán beszólt neki kicsit. Válaszul a nagy szépen rojtosra verte, megerőszakolta és közölte, hogy "disz iz dö biginning of bjútifül frencsip". Igy lettek ők fogadott testvérek vagy 50 éven át.
Időközben a nagytesónak eszébe jutott, hogy bár ő alaposan gondját viseli a kicsinek, mégis jó lenne, ha az egyedül meg tudná magát védeni a külvilág gonosz erőinek fenyegetésétől. Ezért aztán megkérte a kicsit, hogy létesítsen egy olyan csokigyárat, ahol robbanó csokit gyártanak. Meg is bízott ezzel egy okos embert. Az azonban nem hiába volt okos, a csokira szánt pénzt nemesebb célokra költötte el. Igy esett, hogy pár évtizeddel később a csokigyár az ellenségtől vásárolt számítógépeknek átcímkézésével illetve utángyártásával és a nagytesó részére történő elpasszolásával foglalatoskodott, de ez már egy másik mese...
A csokigyár természeténél fogva nem lehetett lakott területen, de a fehérköpenyes szakmunkásoknak is közel kellett lenniük, ezért a helyszínválasztás a festői Csillebércre esett (nevezzük nevén, a KFKI-ról van szó). Akkoriban a város nem nagyon nyúlt túl a Svábhegyen, a városi busz is odáig járt. Aki tovább óhajtott utazni, ott átszállt valamely kirándulóbuszra, a fehérköpenyeseket pedig műszakos különbuszok szállították.
Eltelt pár évtized, és a város felfalta a hegyet. Döntés született a városi (szám szerint 21-es) meghosszabbítására. Mivel a dolgozók részére a Víztoronynál (Svábhegy és Normafa között) lakótelep is épült célszerűnek hatott a busz Csillebércig való hosszabbítása. Ehhez azonban egy komolyabb végállomás is kellett volna tartózkodóval, aminek létesítésébe a KFKI akkori, talán kevésbé bölcs vezetői nem egyeztek bele.
Igy esett az eset, hogy a 21-es busz végállomása a Normafához került, onnan 20 percenként pördült egy busz 90-es jelzéssel Csillebércre, jelképes forgalommal. Az átszállás minősége nem volt rossz, egy keskeny, gyakorlatilag forgalommentes úton kellett átsétálni. Állítólag csatlakozás is volt, a valóság kicsit más volt. Az egy darab beosztott dodzsem se mindig rohadt le. Időközben nagyot fordult a világ kereke, a KFKI telephely önállósodó intézményeinek dolgozói pedig a legkülönbözőbb időben szerettek volna munkába járni, és egyre kevésbé feleltek meg nekik a szerződéses buszok.
Akkoriban nem volt ritka a sírás-rívás az Index-fórumon, hogy milyen jó lenne, ha a 90-est bele lehetne tagozni a 21-esbe. És a 90-essel ellentétben menetrend szerint jött a válasz, hogy ez miért megoldhatatlan.
Aztán megoldották. Nagy vala az öröm s vígaszság. S történt, ami történt: a 90-es forgalma (több forrásból) a sokszorosára duzzadt, manapság a Normafán túl is rendszeresen foglalt minden ülőhely, olykor kifejezetten tömött a busz. Minden jó, ha a vége jó, de azért még vonjuk le a tanulságot!
A [21]/21/90-es család ma sem ideális. A kihasználtság általában ebben a sorrendben növekszik, s a 90-esen kifejezetten kellemetlen tud lenni. Többször pedzegettük már a problémát, de tény, hogy nehéz jobbat csinálni. Fontos még megjegyezni, hogy a kihasználtsági probléma a gyengébb irányban erősebb, mert a KFKI a várossal ellenirányban vonzza az utasokat. Az utasoknak természetesen nem jó a nyomorgás a 90-esen, miközben szabad kapacitás is mozog a vonalon. Ezért aztán aki Csillebércre megy, és korábban ér ki, gyakran elmegy a 21-essel (pirossal, feketével) és 2-3 lépcsőben ér az intézetig. Ez a “közösperonos” átszállás nehézségeit a tömegnyomorral, no meg a várakozás kellemességével (Moszkva, Déli vs. Svábhegy, Normafa) való összevetés után meghozott egyéni döntés, és a tapasztalatom az, hogy összesen 5-15 utas száll át később, vagyis nem kevés!
Összefoglalva: a mai helyzetnek vannak hátulütői. De megérte az összekötés. Ezerszer.
Utolsó kommentek