Tegnap újra elmentem koncertre!
Ezúttal egy olyan csapatot néztem meg amit már régen látni szerettem volna.
Mike Stern-t én nem rendesen, kronológikusan ismertem meg. A nevet ismertem már regóta anélkül hogy zenét tudtam volna társítani hozzá. Aztán valahogy a Voices cimű albuma volt (rögtön a diszkográfia közepéről) az ami megkapott. Más szóval én zeneszerző-gitárosként ismertem meg, nem pedig mint a Miles-"tanitványt". Merthogy valószinűleg Őt is Miles emelte be a szélesebben értelmezett köztudatba.
Meg kell mondanom azóta is csak a kis részét ismerem a munkásságanak (például a Blood Sweat and Tears-szel készült együttműködését nem ismerem), de azt nagyon gyakran hallgatom.
Richard Bona egy basszusgitáros-énekes. Hogy mióta vagyok a hódolója azt nem tudnám megmondani ... Kamerumból Franciaorzágon keresztül New-Yorkig vitte a tehetsége.
Ő és Stern a fennen emlitett Voices album óta majdhogynem együtt említhetőek. Ő az egyik "legfigyelmesebb" játékos akit valaha láttam/hallottam. (Érdemes megnézni a Youtubon a Kazumi Watanabe-vel
elkövetett koncertjeit (például ezt). Én azt szeretem ha igy játszák a jazzt!)
Szólóalbumai kimerítik a word-music bármilyen értelemezéset, mig a jazzben Metheny, Stern, Coryel, Watanabe (hogy csak a gitárosokat említsem) és sokan mások kérték fel hogy erősítse a csapatukat.
Dave Weck-ről már korábban írtam néhány szót, többet most sem fogok.
A szaxofonos Bob Franceschini is régi motoros már és régi harcostársa Sternnek. Már a Voices cimű albumán is játszott (amiről már írtam, hogy - legalább számomra - nagyon fontos album). Az igazat megvallva az Ő játékaval szemben prekoncepcióim voltak, de ...
A koncert olyasfajta 'Best of" koncert volt, ami teljesen rendjén van. Az első szám egy bemelegites volt a Who let the Cats out albumról (Tumble Home). Hogy bemelegedjenek a zenészek rögtön mindenki hosszú impro-kört kapott. Stern az első számban játszott vagy 10 perces szólót.
Itt szeretném az leszögezni, hogy jómagam nem szeretem a "figyeljétek milyen ügyes vagyok és még ezt is tudom" cimű szólókat! Számomra Stern nem ez a kategória, hanem egy nagyon is eszes játékos! Vannak 'lick'-jei, meg 'fill'-jei, amiket néha olyankor is használ amikor nem biztos hogy kellene, de a szólóinak - számomra - követhető struktúrája van, íve, mondanivalója.
Ezt csak azért írom mert elsőre ez a hosszú szóló talán riasztó is lehetne (igy leírva), de ehelyett igencsak élvezetes 'jam' volt.
A többiek is szépeket játszottak.
Bob az általam kevésbé szeretett töredekes játékából inditva egy igazi head-bang-es szólót alakitott amivel igencsak ellopta a szivemet, Bona élvezetes ámde - szerintem - rutinszólót nyomott (a koncert első
részében érezhetően nem érezte túl jól magát), Weckl-nek meg megint sikerult teljesen magával ragadnia.
A koncert további részeiben mar nem voltak ilyen hosszú dalok, egymás után következtek a Voices, a Who Let the Cats Out, a Big Neighborhood es a az új lemez (All Over the Place) dalai náhány Bona szerzeménnyel
vegyitve. ... és volt egy duo dala Weckl-nek Stern-nel, mikor Weckl kézzel játszott a dob-szerkón Stern alá (nem úgy mint Boham a Moby Dick-ben, hanem minta konga vagy dzsembe lenne). Érdekes megoldás és
eléggé hatásos!
Bona dalai a kameruni/"afrikai" népzenét ötvözik a jazz/rock elemeivel természetesen sok vokállal. A koncert második részének vége felé kapott egy kis időt hogy egy looper-rel felépitsen egy dalt egyedul, a zenekar nélkül. A közönség nagyon szivesen énekelt vele, vevő volt minden trükkjére.
És vágül a koncert hangulatáról.
A jazz egyik fontos eleme számomra hogy "ott és akkor" történnek a dolgok. És itt ez a csoda megtörtént!
A zenészek egymásra figyeltek, egymásnak válaszolgattak, a szólókat egymásnak adogatták, viccelődtek miközben Stern folyamatosan (és akár verbálisan is) a közönséggel kommunikált. (jó dolog zenekarvezetőnek
lenni, mert ha a férj rajongód, akkor koncert közben a csinos feleséggel minden probléma nélkül flörtölhetsz a szinpadról ... ez is ezen a koncerten volt ... meg az is, hogy mig Bona épitette fel a looper-rel (meg a hangjával) a szólódalát, aközben Stern odafordult hozzánk, hogy jól halljuk-e Bonát ... Az 'I like it' bekiabálásairól ne
is beszéljunk (és látszott rajta, hogy úgy is érti)... és közben folyamatosan az a speciális mosoly az arcán ...)
Szóval attól függetlenúl, hogy a koncert második felének eleje kicsit leült, ez a koncert egy igazi ötcsillagos koncert volt. Az ilyen koncertekért érdemes klubokba járni! Nomeg ilyen zenészektől ilyen zenét hallgatni!
Utolsó kommentek