A magyar nyelv sajátsága, hogy a jelzőket a jelzett főnév elé szoktuk tenni. Ebben hasonlít mondjuk a germán nyelvekre, de eltér például a franciától.
Az utóbbi időben megfigyelhettük, hogy ez a jellegzetesség már nem mindig igaz. Közelebbről a kiskereskedelmi élet írásban való megjelenésére gondolok: reklámok, szórólapok, árcédulák szóhasználatára. A nagyáruházakban már nem büdös sajtot, hanem "SAJT büdös"-et lehet kapni.
Nem hinném, hogy ez a nyelvi jelenség a francia nép ajándéka a Madarasteszkón keresztül, hiszen hátravetett jelzős vagy értelmező szerkezetek eddig is léteztek hasonló formában. (István, a király.) Ezekben a szerkezetekben a jelzett-értelmezett szó kapja a hangsúlyt, és csak mellesleg, zárójelben csüng mögötte a jelző. A prospektus célja is hasonló lehet. PARADICSOM marokkói. Kit érdekel, hogy honnan van, a lényeg az, hogy micsoda. Ember persze így nem beszél, legfeljebb ír, marketingcempontból.
A motiváció tehát érthető, bár azért az ember egy vesszőt elvárna. Bár sajnos én is követek el hibákat, a magyar helyesírás ilyen mértékű lesajnálása az én szememet erősen báncsa. Arról nem is beszélve, hogy ez a szórend a helyesírás egy sokkal érzékenyebb (nehezebb) területét is érinti: a különírás-egybeírás kérdését. A fenti szókapcsolat helyesen "paradicsom, marokkói" lenne, de a barkácsboltban már "ék, fa-" keresendő, merthogy a faék egy szó. Nem úgy a nyersfa, vagy műanyag ék... És ha bejön még egy jelző? "Ék, fa-, piros"?
Mindegy, tekintsünk el a helyesírástól, és állítsuk fel az Tesco -- magyar értelmezési szabályt: A jelzett szó áll legelöl, ezt hátra kell tennünk, és minden szép és jó.
Segítsetek nekem! A címben szereplő árucikk ki- vagy micsoda, hogy néz ki, mit csinál és miből van?
Utolsó kommentek