Most hétvégén volt itt a CERN-ben az LHC 2008 Open Day. Szombaton az itt dolgozók és családtagjaik nézhették meg a hirös kutatóintézetet, vasárnap pedig a nyilvánosság is bepillantást nyerhetett a fekete-lyuk- és Higgs-keresés kulisszái mögé.

Tehát a honlap itt található: http://lhc2008.web.cern.ch/LHC2008/index-E.html

Kezdem ott, hogy péntek este elmentünk Genf-be sörözni. Ittunk egyet finn, magyar és amerikai kollegáinkkal. Ők Heineken-t, én Murphy's-t. Oda- és visszafele is az autóban természetesen a finn-magyar nyelvrokonság volt a téma. A GPS a kocsiban magyarul beszélt és a finnek aranyosan próbálták volna megérteni, hogy "újratervezés", de csak annyira jutottak, hogy a finnben a "terve" nagyjából azt jelenti, hogy "hello"... Na mindegy, lényeg az hogy este keső volt már mire visszaértünk a CERN-be. Kihalt volt minden és titokzatos...keresztülmentem a Főépület hallján, és lattám kirakva a szép Totem és más kísérletek posztereit, előkészítve az utbaigazitó táblákat, hogy a jónép megnézhesse a földalatti titkos LHC alagutat és/vagy a kísérleteket. "Óóó," - gondoltam - "minden készen áll, hogy az embereket elkábitsák... :-)". És eszembejutott Dan Brown...

Másnap reggel (= 11 óra) az éttermen keresztülbaktatva gyerekzsivaj fogadott. Néhány hónapos visító csecsemőtől kezdve, kergetőző általánosiskolás korú kölkökön és unatkozó kamaszokon át, mamókákig és papákig minden életkorú családtag eljött a nagy napra. [ Ja, előző nap délelőtt láttam Rolf-Dieter Heuer-t, a CERN leendő Director General-ját is (kb. úgy nézett ki, mint egy német túrista)! Gondolom sanszos, hogy egyszer Ő is Nobel-díjat kap majd...] Kihasználva az alkalmat hogy a népek most játszanak, és bámulják a sok csodamasinát, bemenekültem az irodába dolgozni, ahol béke és nyugalom várt. A minap jegyezte meg az egyik kollegám, hogy neki kezd "ember-fóbiája" lenni a tömegben. A másik kollega is kerek-perec kijelentette már nem egyszer, hogy Ő antiszociális. Úgy látszik ez egy betegség nálunk. Mindenesetre én is jobban örültem a csendes szobának... Délután aztán csak megpróbáltuk megnézni az ATLAS detektort, de olyan marha nagy volt a sor, hogy inkább elmentünk sört venni (Corona), amit este meg is ittunk.

Aztan jött a vasárnap: ha azt hittem szombaton hogy "ember/gyerekrengeteget" láttam, akkor nagyot tévedtem. Nemcsak hogy körülbelül háromszor annyian tolongtak, de még a iroda előtt is állandóan középiskolások masíroztak fel s alá. Amikor egyszer a könyvtárból éppen jöttem visszafele, szembekerültem egy tucat kamasz iskolással . Naagy, csodalkozó szemekkel néztek rám, hogy micsoda, miféle csodabogár/állat lehetek, hogy itt tartózkodom, ahol tudvalevőleg a Világ összeesküvései egyes legfontosabb szálai futnak össze, és ahol fekete-lyuk fog keletkezni, ami majd elnyeli a Földet (és vele együtt a magyar Parlamentet is..). Volt, aki még köszönt is nekem (franciául), de lehetett hallani remegő hangján, hogy nem teljesen biztos abban, hogy egy ilyen sápadt, szemüveges, görbe hátú, álmos szemű idegen lényt, aki állitólag naphosszat valami fura részecskéket hajkurászik kiguvadó szemekkel a számitógép képernyőjére meredve, azt vajon milyen módon lenne illő civilizált emberi kommunikációra birni... De vannak nálunk sokkal-de-sokkal furább alakok is (őket "elméleti fizikusok"-nak hívják..).

Szóval vártam azért, hogy valaki majd megállít, és megkérdezi csillogó (de egyben gyanakvó) szemekkel, hogy lesz-e itt fekete-lyuk, és elnyeli-e majd a Földet? Ekkor a legnyugodtabb (de azért kissé kioktató - a rend kedvéért :)) hangon azt válaszoltam volna, hogy "Az érdekes kérdés nem ez, kedves gyermekem, hanem inkább az, hogy mennyi az extra dimenziók száma!", és akkor biztos hanyat-homlok elmenekültek volna :-)))...de senki nem állitott meg, mivel én sem nagyon jöttem ki a szobából, vagy a könyvtárból, hanem inkább örültem, hogy a Világ zajától elszigetelve bámulhatom tovább a monitort, és olvasgathatom az állitólag nulla társadalmi hasznot termelő relativisztikus kvantummechanika és kvantumtérelmélet könyveket és cikkeket...