"Ahol megverekszünk minden szóért
És már senkivel sem alkuszunk
Ugye jó barátom jól emlékszem
Nem is régen oda indultunk"
Sztevanovity Dusán : Így is jó
Tegnap 17 éve halt meg Krassó, számol be róla az Index. De ki az a Krassó György?
Nem ő az egyetlen, aki szinte kimaradt a rendszervált-oz-tat-gat-ás utólag írt történetéből, de ő meghalt.
Sosem volt hajlandó a megalkuvásra. Radikalizmusa miatt ült '56 után börtönben. Miután szabadult, ezért követte minden lépését az államhatalom, és később ezért maradt ki teljesen az osztozkodásból is.
Egy szebb országot szeretett volna, de ezzel nem volt egyedül. Mélázzunk el egy kicsit azon, mi lett a többiekkel. Az akkori hatalmasokról nem érdemes beszélni, talán még Pozsgay története érdekes. Ő él és virul, csak a rendszerváltásból sikerült teljesen kiretusálni. Az egykori Kerekasztal egyik fele már akkoriban, jó ütemérzékkel váltott a "reálpolitikára" - itt Lakitelekre gondolok. A másik fele négy évvel később adta fel az elveit, már aki még a csapatból ott volt.
A legérdekesebb életpálya talán Demszky Gáboré. Ő Krassóékkal kezdett "politizálni". Tisztelt Bíróság, 1988-ban - zsenge korom ellenére - rövid időre kapcsolatba kerültem a szamizdatos ellenzékkel, és végignéztünk egy videót, aminek fő momentuma az volt, hogy Demszkyt verik az akkori hatalmat képviselő rendőrök. Hát azóta nem sok minden történt vele, azt leszámítva, hogy átkerült a gumibot másik oldalára. Nem egy vidám dolog nézni, hogy miként süllyed Budapest, de a legszomorúbb az egészben, hogy a folyamatot egy olyan ember neve fémjelzi, aki egykor a mostani önmaga ellen küzdött.
Krassó szemében ami '89 környékén történt, azt a "cseberből vederbe" szólás jellemzi. Egy heves vita során fellépő szívroham végzett vele, hogy a Szadesztől a Jobbikig bárki büszke lehessen rá, takarózhasson a nevével, miközben ő - nagy szerencséjére - mindebből kimarad.
Kordokumentum: Szilveszteri kabaré '90
Az archív felvételek a magyar rádió tulajdonát képezik, de szabadon meghallgathatóak.
Utolsó kommentek