Sztrájkolnak a vasutasok, és még velük a fél ország. Tiltakoznak a vonalbezárások ellen, a nyugdíjrendszer átalakítása ellen, illetve az egészségbiztosítás üzleti alapúvá tétele ellen.

Rendben, akkor kezdjük az alapoktól, és induljunk tiszta lappal. Tételezzük fel, hogy nincsen állam, és ennek megfelelően nincsen államilag finanszírozott egészségügy, oktatás, nyugdíj, családi pótlék, utak, vasút, és nincsen hadsereg, rendőség, tűzoltóság, mentők, bíróság és börtönök se. Hja, és törvények sincsenek, hiszen nincsen, aki meghozza és betarttatsa őket.

Hát ez így nem hangzik túl jónak. Például abban, gondolom, mindenki egyetért, hogy törvények igenis kellenek, és akkor ehhez kell rendőrség, továbbá bíróságok, és - sajnos - börtönök is.

Igen ám, de mindezek működtetéséhez pénz is kell. Mivel Magyarországon a Balaton helyén nem bugyog fel kőolaj, és a pénzeső is elég ritka, ezért az állam kénytelen pénzt szedni az állampolgároktól ezen feladatok ellátására. Ennek a neve adó.

Rendben, vannak már törvényeink, rendőrségünk és bíróságaink. Igen ám, mondja erre az állampolgár, de mi van, ha valaki megtámadja az országot? Kell hadsereg is! Ám legyen, mondja az állam, és az ezzel járó többletkiadások finanszírozására megemeli az adókat. És így tovább: ha az állampolgár valamire azt mondja, hogy biztosítsa neki az állam, akkor az állam mindig feljebb csavarja egy kicsit az adókat.

A nagy kérdés az, hogy milyen szolgáltatásokat biztosítson látszólag ingyen (de valójában persze pénzért) az állam? Erről mindenkinek más lehet a véleménye. Van, aki szerint az egészségügyi ellátás legyen állami szolgáltatás, míg mások szerint jobb, ha ez a piaci viszonyok között zajlik, mondván, hogy "piac jó, állam rossz". Dettó ugyanez igazak a nyugdíjakra, az oktatásra és a tömegközlekedésre, azon belül a vasútra is. A képet ráadásul még bonyolítja az ún. társadalmi szolidaritás is, azaz a társadalom azon akarata, hogy senkit nem akar éhezni, fázni, szenvedni látni, továbbá mindenkinek meg akarja adni az esélyt a felemelkedésre, és ezért pénzt is hajlandó áldozni.

Tehát a társadalomnak meg kell egyeznie önmagával, hogy akkor hogyan is menjen mindez. Minden szolgáltatás esetén háromféle lehetőség van arra, hogy ki biztosítsa:
- az állam (pl: hadsereg),
- a piac (pl: LCD tévék),
- mindkettő (pl: televízióadás háborús filmekkel).
Továbbá háromféle lehetőség van arra, hogy ki fizesse:
- az állam, a beszedett adókból (pl: hadsereg),
- az egyén, a saját zsebéből (pl: LCD tévék),
- az egyén (egészség-, nyugdíj-, stb-)biztosítója (pl: autó javítása baleset után),
- a fentiek keveréke (pl: tömegközlekedés)
Ez összesen 3x4=12 lehetőség, amik közül választani lehet.

Na ez az, ami Magyarországon elmaradt. A társadalom sosem választott a fenti lehetőségek közül az egyes szolgáltatásokkal kapcsolatban. A legtöbb esetben a módozatot örököltük a szocializmusból  - és foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá vagy mi (mert "ingyen van"), vagy az állam (mert szavazatokat hoz) -, vagy pedig a mindenkori kormány ment a saját (hülye) feje után.

A (vasutas)sztrájk pedig nem megoldás a problémákra. Ugyan mit változtatna az? Viszont sajnos nem tudom, hogy mi a megoldás. Talán kellene egy Nagy Népszavazás, amely során mindenki kapna egy jó nagy szavazólapot, amin minden szolgáltatáshoz beikszelhetne a 12 lehetőség közül egyet. Természetesen mindegyik mellé oda lenne írva, hogy az adott lehetőség hány százalékos átlagos adót jelent. Aztán mindenki eldönthetné, hogy neki mi mennyit ér meg.

Csak hát nem vagyok biztos benne, hogy egy ilyen népszavazás működne. Talán működhetne, de a Mónika Show és a Győzike Show nézőközönségéről valahogy nem tudom elképzelni, hogy bölcsen és megfontoltan szavaz.

Sajnos a magyar politikusokról sem tudom elképzelni, hogy bölcsen és megfontoltan döntsenek, mint ahogy azt már kifejtettem. Úgyhogy nem tudom, mit kellene tenni. Részemről én Yossarian megoldását választottam, és elhúztam a csíkot.