Nemrég újra a kezembe akadt egy vicc, amit már jó régen ismertem, és időről időre eszembe jut, viszont tipikusan olyan, hogy fejből nem lehet idézni:

Pista bácsi, a kőművesbrigád legidősebb tagja megfázott a huzatos építkezésen. Fájt a feje, a torka, hasogatott a dereka, estére be is lázasodott. Másnap elment az orvoshoz, aki megnyomkodta az öreg homlokát, arccsontjait, belenézett a torkába, aztán lediktálta a diagnózist az asszisztensnek:

– Sinusitis maxillaris et rhinitis pharyngitis acuta...

Pista bácsit furdalta a kíváncsiság.

– Doktor úr, megmondaná magyarul is, mi bajom van, merthogy nem értek én virágnyelven.

Az orvos elmosolyodott.

– Megfázott.

Majd felírta a recepteket, végül megkérdezte a nevét és a munkahelyét.

– A Budapesti Lakásépítő Vállalatnál dolgozom – felelte Pista bácsi, hangjában enyhe tartózkodással.

– Szóval az építőiparban? Na, akkor mondja meg nekem, miért lötyög ez az ajtótok! – mutatott a bejárati ajtó felé az orvos.

Az öreg egy pillantást vetett az ajtóra, aztán szakértői higgadtsággal kijelentette:

– Mert a gerébtok vindsiftes, a pangejznit nem erősítették rá, nincs rajta farkopf.

– Nem értem – nézett rá az orvos magyarázatot várva.

Pista bácsi pedig fejébe húzta a sapkáját és elnézően csak ennyit mondott: – Hát, kilazult.

Eddig az idézet, amit egyébként az 1985-ben megjelent 18. Hahotában olvastam.

És persze minden tudásterületnek (ne csak tudományokra tessék gondolni) valóban megvan az a tolvajnyelve vagy virágnyelve, amit más, a körön kívüli személy nemigen ért. Ezzel nincs is semmi baj. Ennak kapcsán csak az a csendes óhaj támad fel az emberben, hogy bár minden tudásterület nagy művelői nagyok lennének abban is, hogy a nem szakértő számára is érthetően, lenézés nélkül elmagyarázzák, amit maguk között a saját tolvajnyelvükön elcseverésznek... El lehet. Azokból lesznek a legendás tanárok (a szó tág értelmében), akik erre magas szinten képesek. Csak sajnos kevés az ilyen.