(Nem)lokális emberek

Én nem kifejezetten értek a pszichológiához, de fizikusként minden jelenségkör magyarázatához szeretek hozzászólni (ez a szó itt lehetne vulgárisabb). Jó lenne a jelenségek minden nagyságrendjének ugyanannyi időt szentelni, de valahogy az általunk megszokott makroszkopikus skálán,hőmérsékleten, nyomáson és sűrűségen a jelenségek sokkal összetettebek mint más skálákon. Persze ez lehet, amiatt van, mert én magam is testileg ehhez a nagyságrendhez tartozom, és más nagyságrendek közvetlen megfigyelésére és manipulálására nincs mód, de valami azért mégiscsak kitünteti ezt a nagyságrendet, és pedig az, hogy élet és az intelligencia kibogozhatatlan jelenségköröket generál. Ilyenre más skálákon alig van példa. Vannak ott is megmagyarázhatatlan dolgok, de sokkal kevesebb, és az is igaz rájuk, hogy legalább fenomenologikusan könnyű leírni őket.
Aki eljutott eddig a sorig, arról feltételezem már hogy kellő türelemmel rendelkezik gondolataim felfogásához, de az időt nem akarom húzni: Az foglalkoztat mostanság, hogy vajon az emberi társadalom viselkedése mennyire jósolható meg előre? Mint ahogy tanult barárom, bela++ egy korábbi felszólalásában a már rámutatott a társadalom egy nagy katyvasz, amiben leginkább a játékelmélet érvényesíthető, mert minden résztvevő saját maga dönti el (a befolyások hatására) hogy miben/kikben bízik és mik az elvárásai a jövőre nézve. De nekem az jutott eszembe, hogy a jelenlegi társadalmunkban rengeteg rövid és hosszú távú időbeli és térbeli korreláció van.  A korrelációk nagyságát a sokrészecske-fizikában  rendparaméterekenek hívják. Csak hogy ne legyek túl elvont, egy ilyen időben és térben elnyúló korrelációk a különböző vallások. Európában talán leginkább a kereszténység és annak különböző válfajai a divatosak, míg az arab világban az iszlám, Indiában a hindu, Ázsia nagy részén a buddhizmus, Japánban a sintoizmus, Amerikában a kapitalizmus. Van rengeteg vallás, néhol harmóniában élnek vele, máshol nem. Értem ez alatt, hogy tényleg úgy viselkednek, ahogyan tanítják. Itt arra gondolok, hogy például a szovjetek által megtestesített szocializmus hamar egy önkényuralmi rendszer palástjává vált, és az ideológiával próbálták magyarázni a megtörtént eseményeket, nem pedig az ideológiával próbáltak történéseket előidézni. Ha harmónia lenne, akkor ez a kettő egyszerre érvényesülne.
Alapvetően háromféle homogén társadalmi struktúrát tudok elképzelni. Mindhármat megtaláljuk a francia forradalom jelszavában: szabadság, egyenlőség és testvériség. Ezeken jól be lehet mutatni, mik is azok a rendparaméterek.

• Egy szabad társadalom szerintem csak aszimptotikusan definiálható (értsd: mindenkinek van akkora területe, amit egész élete alatt sem képes felfedezni), de azért egy ideálisan szabad társadalom talán ilyen lenne:
         mindenki azt csinál, amit akar, úgy tartja el magát, ahogy tudja, annyira gondoskodik a jövőjéről, amennyire csak kedve van és úgy és annyira vágja át a szomszédját amilyent a reggeli alatt dobott kocka mutat.

• Testvériségre láthatunk sok példát: valamilyen értelemben ilyen az család, de talán jobb kép erre az, hogy "egy mindenkiért, mindenki egyért", definiáljuk tehát így:
         Az résztvevők megegyeznek egy közös célban, és annak érdekében az egyes résztvevők akár saját magukat is feláldozzák, de egy esetleges hibából azért tanulnak és ezt is felhasználják a céljuk eléréséhez. Ha valamelyiküket támadás éri kívülről, akkor a cél szentesíti az eszközt alapon védik meg egymást.
• Az egyenlőség érdekes kérdés, hisz ez valamilyen mérhető és összehasonlítható mennyiséget feltételez. Sok esetben ez a magántulajdon mennyisége/értéke. Csakhogy érték sohasem inherens tulajdonsága egy tárgynak, hanem a piac határozza meg, és így, mint dinamikai mennyiség valószínűleg használhatatlan. Ezekben az esetekben csak az aszimptotikus megoldás a konzisztens:
         Mindenkinek ugyanannyi java van, de mivel ezek értéke nem mérhető ezért senkinek sincs semmije, és minden a közösség tulajdona.
         Lehet beszélni jogi egyenlőségről, ez azt jelenti hogy az egyének előre lefektetett érveket használhatnak céljaik elérésére, és a közösség meggyőzésére a közös célok módosítására. Sajnos csak ez csak korlátok között lesz egyenlőség: az emberi felfogóképesség határára kitolt szabálymennyiségnél a szabályokkal foglalkozók hatalmas előnyhöz juthatnak,  így csak egy elfogadható életkori korlát alatt megtanítható szabálymennyiség létezése esetén beszélhetünk egyenlőségről. A történelem folyamán ez nagyjából a tízparancsolattól Hammurapi (Nabukadrezár/Nabukodonozor) pár szász szabályán át az európai alkotmány több száz oldalas iratáig bővült.
  

Könnyen belátható, hogy homogén módon, vagyis egy adott kis közösségben a három egyszerre nem érvényesülhet, sőt ezekkel az idealizált definíciókkal gyakorlatilag csak egyszerre egy teljesülhet. Csak hogy visszatérjünk a fizikához, a három definíció három halmazállapotra hasonlít: a teljes szabadság a légneműre, a testvériség a folyékonyra, míg a az egyenlőség a szilárdra. Talán az utóbbit a legnehezebb elfogadni, így azzal kezdem: leginkább ennél fordul elő a fejlődés feladása, a társadalmi ösztönök befagyása. A javak egyenlősége esetén gondoljunk csak a keresztény/amish/jeruzsálemi ortodox zsidó közösségekre, amik a mai napig ellenszenvet éreznek a villamosság vagy a napi divatok iránt, és megmaradtak a kifagyás pillanatának megfelelő állapotban: a keresztények kommunák valahol Darwin előtt, az amishek a valahol a még régebbi középkorban, a zsidó kommunák pedig az időszámítás előtti évezredeket kedvelnék nagyon. A jogi egyenlőség egy kicsit más tészta, de ott is az figyelhető meg, hogy a jogokat bővíteni kell a tudományos felfedezések és a divatok szerint, ami végeredményben jogi egyenlőtlenséget okoz, vagyis már nem beszélhetünk homogén társadalomról.
A teljesen szabad társadalomban a légnemű anyagokhoz hasonló viselkedések vannak. Az egyes emberek az egymás közti konfliktusokból kénytelenek tanulni, ez változtatja meg a jövőről alkotott képüket és bizalmaikat, de alapvetően az igaz, hogy csak magukra számíthatnak. Egymástól távoli helyeken és időkben a konfliktusok (ütközések) száma nagyjából hasonló. Néhány természeti esemény, vagy tudományos felfedezés (pl.: a tűz vagy a kerék) lokálisan nyomásváltozást okozhatnak, de ez a társadalom méretétől függő karakterisztikus időn belül kiegyenlítődik, és végül nem lesz senki aki igazán uralkodhat a másikon.
A legérdekesebb talán a testvériség, hiszen alapvetően nem globálisan homogénnek van definiálva, hanem a különböző közösségek határain történő viselkedéssel. De azt hiszem a folyadékkal való hasonlósága abból látszik, ha észrevesszük: egy ilyen közösség a céljait és ideológiáit úgy fogja változtatni -oda fog menekülni-, ahol leginkább stabilan maradhat.
Így talán a látszik is, hogy hogyan érdemes kezelni a társadalmat. Alapvetően inhomogén lesz, mert a három elképzelhető csoportviselkedés egyszerre figyelhető meg benne. Az arisztokráciában a testvériségként viselkedő nemesség irányítja az egyenlőséget megvalósító dolgozó réteget. Náluk látszik, hogy a hitrendszerük úgy van polarizálva, hogy másokat szolgáljon. Szabad társadalmat nem könnyű találni: korlátozottan elképzelhető egy testvériségen belül, vagy az ősi, szabálymentes, társadalmaknak nem nevezhető vad népeknél.
Vannak inherensen inhomogén társadalmak, ezekben valamilyen hierarchia figyelhető meg. Ilyen például a patriarchátus, ahol a legtapasztaltabb vének hozhatnak döntéseket. De ebből látszik is, hogy a társadalom struktúra hosszú távú időbeli stabilitásának vagy változásának legnagyobb hajtóereje a születés és a halál által okozott perturbációk, valamint a tapasztalatok megszerzésének lehetősége. A tapasztalatok egy részét az emberek maguktól is képesek megtanulni: hogyan kell két lábon járni, hogyan kell kővel diót törni, ujjal orrot piszkálni és a többi. De egy bizonyos tapasztalatmennyiség után már a tapasztalat átadásának a módja fogja meghatározni a társadalmi struktúrát.
Két alapvető módszer van a saját tapasztaláson kívül. A tényeket bemutató és gyakorlat alapján való elsajátítás és a szimbólumokon keresztül való tanulás. Tudásanyag publikusságának mértéke is számít. A gyakorlati elsajátítás általában egy visszacsatolt rendszer: valaki figyeli, hogy a tanuló mennyire sikeres, és -nem feltétlenül szóbeli- tanácsokat adhat a sikerességhez. Ez általában kevésbé hozzáférhető elsajátítási módszer, hiszen szükség van egy megbízható oktatóra. Szimbólumokon keresztül történő tanuláskor viszont elég csak egy kezdetleges mennyiségű tananyagot elsajátítani, utána már a hozzáférhető írott anyag megértése következhet. Természetesen a szimbolikusan megtanult anyag is csak akkor értékes, ha utána a tanuló ezt gyakorlatilag is elsajátítja, de a tudásanyag így több helyre eljuthat, és amikor szükséges gyakorlatban is elsajátítható. Mindkettő sajátos társadalomalakító struktúrával bír. A gyakorlati elsajátítás iskolákat követel meg, ami hierarchikus felépítést eredményez az adott jelenségkörre vonatkozó tudást leginkább ismerő egyénekkel a csúcson. Egy adott témakörnek több iskolája is lehet, ez általában jó versenyhelyzetet teremt a tudás finomítása és gyarapítása szempontjából. Így épülnek fel a különböző akadémiák és szakmai szervezetek, és bizonyos megkötésekkel igaz ez a politikai szervezetekre is. Azonban a gyakorlati iskoláknak nem feltétlenül publikusak: nem mindenki számára hozzáférhetőek. Ilyenek a nagy hírnevű drága egyetemek, és ilyenek a családi hagyományokra épülő tanítások. Egy uralkodói család elég ritkán osztja meg tapasztalatait kívülállókkal, és egy nem uralkodói családban felnőtt embernek elég nehéz elsajátítania azokat a nem verbális szokásokat, amik az uralkodók több évezredes testvériségében kialakultak. A szimbolikus tanulásnak is vannak a társadalom homogenitásának elérése szempontjából előnyei és hátulütői. Először is, nem minden tudásanyag publikus, másodszor pedig nem minden publikus tudásanyag és iskola megbízható. A szimbolikus tudásanyagról addig nem derül ki, hogy mennyire hasznos egy adott ember számára, amíg a gyakorlatban el nem sikerült sajátítani. De tudnunk kell, hogy bizonyos dolgokat nem lehet elsajátítani, ezek olyan hamis vallások, melyeknek egyetlen gyakorlati haszna van:
  Irányítani lehet vele az embereket.
Ha máshogy nem, akkor azzal, hogy összezavarják őket, de leginkább úgy, hogy ezek a tanagyagok is egy megbízhatónak vélt forrásból származnak, aki a használhatatlan tananyagot érvként használva, időnként cselekedetekre buzdít. Szándékosan próbáltam az előbbiekben elvontan fogalmazni, mert észre kell venni, hogy ez milyen mélyen gyökerezik a társadalmunkban, még akkor is ha nem szándékosan.
Egyelőre nincs konklúzióm, kedves olvasóm. De ha sok mindenre csak most jöttél rá, akkor elárulok még valamit, amit bár tudhatnál, de talán nem élsz olyan harmóniában, hogy naponta eszedbe jusson. Nézz a tükörbe, és meglátod ember vagy. De ez csak egy szó, hasonlítsd össze magad más lényekkel.